Site icon TESTÜNK – Betegségek, Tünetek, Fogyás

Rákot okozhat a túl sok antibiotikum – Antibiotikumok mellékhatásai

Rákot okozhat a túl sok antibiotikum

antibiotikumok hatása

Összefüggést találtak az antibiotikum és a rák között, Rákot okozhat a túl sok antibiotikum? Mi az antibiotikumok mellékhatása?

Az antibiotikumokról fontos tudni, hogy csak és kizárólag baktériumok ellen hatásosak!

A vírusok ellen nem! Sajnos mind gyermek-, mind felnőttkorban sok esetben indokolatlan az alkalmazásuk, mivel a betegség hátterében nem baktérium okozta fertőzés áll, hanem vírus – ilyen például az influenza, a herpesz, a mumpsz, a bárányhimlő vagy vírusos gyomor- és bélhurut.

Természetesen előfordulhatnak olyan esetek is, mikor – például influenza esetében (amelyet vírus okoz) – , bakteriális felülfertőződés alakul ki, így szükségessé válik az antibiotikum adása.

Rákot okozhat a túl sok antibiotikum

Az antibiotikumok hatása:

Kutatások szerint a belekben található apró változásoknak közük lehet a daganatok kialakulásához – írja a BBC a Gut című lapban megjelent tanulmányrészletre hivatkozva.

A több mint 16 ezer ember részvételével történő kutatás megállapította, azoknál a 20–39 éves betegeknél, akik legalább két hónapig szedtek antibiotikumot, nagyobb valószínűséggel találtak bélpolipot, mint azoknál, akik nem szedték a gyógyszert hosszú távon. A vizsgálat arra azonban nem tért ki, hogy a bélpolipból hány esetben lett később daganatos megbetegedés.

Korrelaciot (egyuttallast, nem oki kapcsolatot) talaltak a HOSSZANTARTO (ket honapnal hosszabb!!), kozepes eletkori antibiotikum kezeles es a vastagbel polipok (nem daganat!) előfordulása között, a 60 ev feletti nők eseténben.

Nem jelenthető ki egyértelműen, hogy az antibiotikum szedése összefüggésben állna a rákkal, de szerintük korlátozni kellene a gyógyszer szedését. „A kutatás ilyen korai szakaszában nem lehet hosszú távú következtetéseket levonni. Az antibiotikumot orvosi utasításra kell szedni” – mondta a BBC-nek Jasmine Just, a londoni rákkutató központ munkatársa. Hozzátette, a kutatás jó alap lehet arra, hogy kiderüljön, a bél betegségei hogyan befolyásolják egészségünket.

Antibiotikumok mellékhatásai:

A spirulina természetes módon erősíti a szervezetet, tápanyagtartalma miatt ideális étrendkiegészítő gyermekeknek is!

Erősítsd fel saját, és gyermeked immunrendszerét spirulinával!

Spirulinát keresd a http://ganodermashop.hu/ oldalon

Az antibiotikumszedés aranyszabályai:

1. Csak akkor szedjünk antibiotikumot, ha azt orvos írta fel
2. Mindig fejezzük be a teljes kúrát, akkor is, ha már jobban érezzük magunkat
3. Soha ne tegyük félre vagy adjuk oda másnak a számunkra felírt antibiotikumokat
4. A megmaradt antibiotikumot soha ne szedjük be legközelebb – ezt veszélyes hulladékként adjuk le a legközelebbi patikában vagy egyéb erre alkalmas helyen

Milyen veszélyei vannak az antibiotikumok szedésének a gyerekekre?

Gyermekeknél gszintén gyakran fordulhat elő hasmenés. Ennek oka az, hogy az antibiotikumok nem válogatnak, vagyis nem csak a káros baktériumokat pusztítják el, hanem a bélrendszerben található hasznos baktériumokat is – felborítva ezzel a bélflóra kényes gomba-baktérium egyensúlyát. A gombák túlsúlya pedig hasmenést okoz.

A bélflóra sérülékenységéről egyre többen tudnak (reklámokból, az orvostól, vagy a gyógyszerészüktől) Mára már elterjedtek a bélflóra helyreállító pro-és prebiotikumokr. Az antibiotikumterápiával egy időben elkezdett bélflóra helyreállító készítmények szedése megvédheti a bélflórát.

Lányok esetében felborulhat a hüvelyflóra egyensúlya is, az antibiotikumkúra mellékhatásaként sajnos kialakulhat gombás fertőzés.

Antibiotikumokból mindíg az előírt adagot az előírt módon és az előírt mennyiségben kell beszedni!

Ahhoz, hogy az antibiotikum kifejtse hatását és teljesen el tudja pusztítani a szervezetben lévő baktériumokat, folyamatosan megfelelő szinten jelen kell lennie. Viszont, ha az előírt napi 3×1 helyett, csak 2×1-et kap a beteg, a gyógyszer nem tudja elérni a szükséges koncentrációt, így a felépülés után a szervezetben maradhatnak „túlélő” baktériumok, amelyek megtanulnak ellenállni az adott antibiotikumnak – ezekből lesznek aztán a szuperbaktériumok.

Ugyanez lehet a végeredménye, ha hamarabb befejezik az antibiotikumkúrát. Jobban van a gyerek, nincs már láza, úgy gondolja a szülő, nem terheli tovább a kicsi szervezetét, de ezzel sajnos csak rezisztens baktériumtörzsek kifejlődésére adnak lehetőséget.

Forras:
Antibiotic ‘link to bowel cancer precursor’, webbeteg.hu

A SPIRULINA AZ IMMUNERÓSÍTÉS VERHETETLEN BAJNOKA

A forras forrasa:
Long-term use of antibiotics and risk of colorectal adenoma

Ha tetszett az antibiotikumok mellékhatásai poszt, vagy szereted a hasonló témákat, csatlakozz hozzánk a Facebookon!

Exit mobile version